Szeptember 17-én kezdődtek az szöuli olimpiai játékok. Az első héten zajlottak az úszóversenyek, ahol berobbant Egérke, azaz Egerszegi Krisztina a világ - ekkor még pontosabban az olimpia - hírességei közé, 14 évesen megszerezte első aranyérmét. Fantasztikus volt úszásának közvetítése, akár Vitray Tamás, akár Török László részéről, érdemes visszakeresni őket, a mai napig is a hideg kirázza az embert. A közvetítés kommentjeit olvasni nem nagyon ajánlom, van közte néhány nagyon bunkó, pl. valaki azt kritizálta, hogy nem volt szőrtelenítve a hónalja... . Na de az ilyeneket hagyjuk, folytatom a történéseket. Szeptember 24.-én este hatkor egybekeltünk a párommal. Utána egy családias, kisebb létszámú vacsora, az is épp elég nagy kiadás volt akkor a szülőknek. Másnap indultunk nászútra, az acsai kastélyszállóba. Akkor még nem állt az egész világ nyitva az ember előtt, hogy utazhasson bárhova. Ez megtetszett nekünk, akkor még különlegesnek számított itthon ez is. Hát az is lett. Mikor megérkeztünk kiderült, rajtunk kívül mindössze 2 vadász lakott a szállóban. Az ellátás is meglehetősen érdekes volt, még friss krumpli sem volt a konyhán, fagyasztottat sütöttek. Ennek nemsokára lesz jelentősége. Vasárnap érkeztünk, másnap este már kiütött a vírus, láz, hasfájás és ennek kellemetlen következményei. Másnap irány a legközelebbi orvos, gyógyszerek, diéta. Na itt ütött vissza a fagyasztott krumpli, diéta címén azt főzték meg a konyhán! Annyi erőm maradt, hogy a parkban sétálgassunk, voltak lovak, de kikocsizni sem bírtunk, csak simogattuk őket. Mire kicsit jobban lettem, szerdára a férjemet ütötte ki. Így lapultunk a szobánkban, néztük a hatalmas Junoszty tévén az olimpiát. Még jó, hogy volt mit nézni. Legnagyobb kalandunk az volt, hogy egy denevér berepült a szobánkba. Végül úgy sikerült kitessékelni, hogy rádobtunk egy törölközőt, azzal megfogtuk, és kitettük az ablakon. Szerencsére mire letelt a hét, a párom is rendbe jött és haza bírt vezetni. A következő héten - már tűrhető állapotban - még egy nagyot dorbézoltunk, egy egész napos bécsi utunk volt! Autóbusszal, kényelmesen. Ez akkor még nagy szám volt! Közben véget ért az olimpia is, ahol 11 arany, 6 ezüst, 6 bronz érmet gyűjtöttek a sportolók. Soha unalmasabb szeptembert! :)