Egyik nap gulyáslevest főztem és palacsintát sütöttem utána. Igazi finom, saját főzésű sárgabarack lekvárral. Megkóstoltam magában is, valami különlegesen finom zamata van, tavaly nagyon jóízű sárgabarackot kaptam a piacon. Szinte minden évben készül, nagyon ritkán marad el, csak ha nagyon rossz a termés és nincs jóízű barack. Jó, ez igazából dzsem, mert nem túl sűrű, de csak cukorral van felfőzve, nincs benne mű-zselésítő anyag. Gyermekkorom minden nyarát Hűvösvölgyben töltöttük, keresztanyám kertes házában. A nővéremmel és édesanyámmal egész nyárra odaköltöztünk. Akkor még a legtöbb anyuka otthon volt. Számára a nyár is leginkább munkával telt, nem voltak még háztartási gépek. Kézzel mosni, habot kézzel verni finom málnahabnak, és minden nap frisset főzni, szép egész napos elfoglaltság volt. És ott volt a kert, sok gyümölcsfával. Hatalmas szemű ropogós cseresznye kezdte a szezont. Akkor még elég kicsik voltunk, így nekünk csak az élvezet jutott, kis faágról eszegetni az édes szemeket, fülbevalót akasztani belőle. Anyu meg tette el a sok üveg befőttet. Volt még többféle gyümölcs, de a következő nagy öröm az igazi nagyszemű, lédús kajszibarack érése volt. Már önmagában enni is gyönyörűség. Anyu meg készíthette a rengeteg gombócot, bizony sokat megettünk belőle egy ebédre. És elkezdődött a lekvárfőzés is. Ez megint csak rámaradt. Rengeteg üveggel készült, következő szezonra már jól besűrüsödött, mert akkor még hólyagpapír került a tetejére. A jó sűrű lekvár meg nagyon jó volt bukta sütéshez. A lekvárfőzés "mellékterméke" a rengeteg sárgabarckmag lett, amit amikor megszáradt tégladarabbal törtünk meg és ettük bőven. Még nem kérdeztem utána kedvenc piaci árusomnál, idén milyen termés várható, de nagyon remélem, hogy most is sok üveg lekvárral vághatunk neki a télnek.