Van egy nagyon régi Koncz Zsuzsa szám, ez az a ház, ahol semmi sem változik - szól a refrénje. A mi házunkra már régóta sajnos nem igaz. 12 éves voltam, amikor az egyszobás társbérletből ideköltöztünk, ebbe a házba, ebbe a lakásba. A társbérlet után egy önálló lakás, külön szoba a szülőknek, külön nekünk lányoknak, maga volt a csoda. Az ablakok az utcára néznek, abban az időben alig parkolt néhány autó az utcán. A kilátás fantasztikus volt, láttuk a Gellérthegy oldalát, a Citadellát, a Szabadság szobrot. Augusztus 20.-án az ablakba könyökölve néztük a tüzijátékot, látni lehetett a Citadella oldalán lecsorgó görögtüzet. A házban békés polgári élet volt, a lakók ismerték és köszöntötték egymást. Telt az idő. A szemközti házakat felújították, emeletráépítést csináltak, szép lassan eltűnt a szemünk elől a hegyoldal. Az egyik ház teteje fölött még éppen látszik a szobor teteje. Lassan elmentek a házból az idős lakók. Eleinte még "rendes" új családok költöztek be, az utóbbi években inkább befektetési céllal veszik meg a megürült lakásokat. A hajdani békés ház mára teljesen átalakult. Egyik emeleten hostel működik, nem látszik, hogy az lenne, ki tudja mennyire legális a működése. Több lakásban bérlők laknak, hol zajosabbak, hol csendesebbek váltják egymást. Van ahonnan napi rendszerességgel nagy zsák üres üveg kerül a kuka mellé, és a folyosón ha kint vannak füves cigi szaga terjed. Nyilván a tulaj megtiltotta a dohányzást a lakásban. Lassan minden ajtóra, ablakra rács kerül, az emberek saját börtönükbe húzódnak vissza. Nagyon lehangoló. Ház ez az a ház, ahol már semmi sem a régi...