Ez a kérdés merült föl bennem a napokban. Idős édesanyám - szerencsére nem túl régóta- már némi segítségre szorul a mindennapokban. Mivel másfél éve elmentem nyugdíjba - megszűnt a cégemnél a munkaköröm, de szerencsére éppen megvolt a 40 év munkaviszonyom - itthon vagyok vele, és segítem, amiben szükséges. Szóval már én sem vagyok fiatal - bármennyire is nehéz ezt elfogadni, amikor csak a tested öregszik, lélekben egyáltalán nem érzed magad öregebbnek. Sajnos lassanként nekünk is egyre több egészségi problémánk lehet, csökken a fizikai állóképességünk. Tetszik - nem tetszik, ez tény, tudomásul kell venni. Az évek múlásával ez csak egyre rosszabb lesz. Amíg az ember képes ellátni önmagát, addig nincs is nagyobb probléma, tudomásul veszi korlátait és ennek tudatában él. Mindemellett számtalan apró örömet találva kell optimistán élni, egyre nagyobb becsülete van a nap szépségeinek. Sokkal jobban megéli az ember az örömöket, mint amikor még számtalan idő áll előtte, és hagyja a napokat maga mellett elmenni. De hiába, sajnos az idő múlásával elérheted azt az állapotot, amikor már te is segítségre szorulsz. Hála az új nyugdíjrendszernek a gyereked még bőven dolgozni fog ekkor. Milyen lehetőségeid lesznek? Ha csak kisebb segítségre van szükséged, még szóba jöhet a szociális ellátás, napközbeni néhány órás gondozói segítség. Ez még meg is fizethető. Ha már rosszabb és kilátástalanabb a helyzet kezdhetsz gondolkodni az idősek otthonán. Ha jobbat akarsz magadnak, jól teszed ha kellő időben már elkezdesz spórolni, hogy egy viszonylag emberséges feltételeket nyújtó helyre tudj bejutni. Remélhetőleg létezik majd ilyen lehetőség. Ha nem, marad a várólistás, csak a nyugdíjad fejében nyútott ellátás, aminél már sok jóra ne számíts... egyre lelombozóbbak a lehetőségek. Ha meg valaki eléri a teljes kiszolgáltatottság állapotát vagy tudja fizetni a családja támogatásávál az otthoni gondozást, vagy bekerül egy szépen elnevezett rehabilitációs osztályra, amitől mentsen meg mindenkit a sorsa. Nem nagyon hallani sok jót erről az ellátásról... emberhiány, egy bentfekvőre alig jut idő, szóval ezt nem kívánom senkinek. Nos ma nem voltam túl vidám, de az embernek minden korban szembe kell nézni a jövőjével... Élvezzétek minden napotokat, akárhány évesek is vagytok, és lehetőségeitekhez mérten legyetek előrelátóak.