Csak1szálvirág

0
Posztolta: Sora77

2016 június 28 18:05

Címkék:

Közeledik az a születésnapom, aminek kimondása nem tesz túl boldoggá. Tudom sokan szeretnék - szerették volna ezt megélni. De ettől még nem könnyebb. Most nem vágyom nagy bulira, nagy ünneplésre, kicsi családi ünnep lesz. Édesanyám nagyon szeretett volna meglepni egy maga által vásárolt szép virágcsokorral. Néhány hete elesett, szerencsére nem lett baja, kék-zöld foltokkal megúszta. De azóta elvesztette az önbizalmát, lakáson belül is óvatosan közlekedik, az utcára nem mert egyedül lemenni. Mivel én sem vagyok már fiatal,  ő már még kevésbé, ezért érthető a bizonytalansága. Megkért, hogy majd vegyek a nevében virágot... Gondolkodtam, itt a meleg, ki tudja a virágos mennyire ad friss virágot, lehet néhány nap alatt el is hervad. Ezért azt mondtam neki: anyu, csak egy szál virágot szeretnék tőled. Olyat, ami ha egyik nap kicsit hervadozik, másnapra megrázza magát, és újból tündököl, szeretetet sugároz. Tudja, hogy szükségem van rá és ebből erőt merít, nem adja meg magát... Nem tudtam sírás nélkül végig mondani, de megértett és megígérte, megkapom. Mégis szép a születésnapom.


 

Munka a láthatatlan gazdaságban

1
Posztolta: Sora77

2016 június 16 19:18

Címkék:

 

Nem a fekete munkáról, hanem a nők otthon végzett munkájáról szeretnék röviden írni. Még a gazdasági elemzők is elismerik, hogy ez a női munka bizony nagy értéket képvisel. Ezért viszont nem jár semmilyen juttatás. Vegyünk először egy dolgozó nőt. Hétközben lehúzza a munkahelyén a teljes munkaidejét, amiért a statisztikák szerint átlagban kevesebb bért kap, mint a férfiak. Ha szerencsés és a család hétközben a munkahelyén - iskolában - eszik meleg ételt, akkor legalább hétközben nem kell főznie, csak hideg vacsorát készít a családnak.  És nem árt egy kis társadalmi életet élni a családtagokkal, milyen napjuk volt, van-e valami megbeszélni való. Gyerekek számának, korának függvényében lecke ellenőrzés, egy kis közös játék. A háztartási munkát meg be kell osztani, hétközben, hétvégén mindíg van mit tenni.

Ha kisbabás anyuka vagy, 24 órás szolgálat, kialvatlaság, fáradtság, karikás szemek. Öröm, ha el tudsz menni otthonról, hogy egy kicsit csak saját magaddal  tudj törődni. Ez a feltöltődés kell ahhoz, hogy tovább tudd vinni a szolgálatot. Így is sokszor elmaradnak a barátok, beszűkülnek a kapcsolatok. Ha a párod igazi társ, és segít amikor hazaér a munkából, az már nagy segítség. Ha vannak aktív, esetleg már nyugdíjas nagyszülők, ők sokat könnyíthetnek a kismamák életén.

Ha már nyugdíjasként vagy itthon, akkor is távol állsz az unatkozástól. Ekkor már az egyik fontos dolog, hogy a saját egészségeddel törődj. Ez - bármennyire hihetetlen - nagyon időigényes. Múlt szombaton odafigyeltem mit és mennyi ideig csinálok a háztartásban, és végül kijött, hogy lehúztam a nap folyamán egy teljes 8 órás műszakot.

Ez most egy elég vázlatos írás, de azt hiszem egy háziasszonynak sem kell részletesen ecsetelni, mennyi munkája is van otthon. Ha ezt mind kiadnánk valaki másnak fizetett munkaként, nem tudom, hogy egy átlagos fizetésből mennyi maradna a megélhetésre. Bizony, amit mi itthon teszünk, nagy értéket képvisel. Ezért kapunk néhány finom puszit, ölelést, egy-egy köszönömöt. És csináljuk tovább...

Levendulás molyirtó gyorsan, olcsón

0
Posztolta: Sora77

2016 június 12 08:03

Címkék:

Néhány napja vásároltam a bioboltban. Vettem többek között egy csomag levendula teát, olvastam jótékony hatásáról, gondoltam kipróbálom. Amikor felnyitottam nagyon intenzív illat csapta meg az orrom, ezért nem estem neki rögön a teafőzésnek. Valahogy úgy vagyok vele, hogy ami kellemes illat az orromnak, arra nehezen szánom rá magam, hogy megkóstoljam. Azután ma reggel jött a gondolat, hogy ebből remek molyirtó lehetne. Mibe is tegyem? Kicsi vászon zacskót varrni nincs nagy tehetségem, így az elég macerás lenne. És ekkor jött az ötlet: használton kívüli nylon harisnya. Elő is vettem őket, aminek csak orrvarrása van. Beleöntöttem a levendulavirágot és összecsomóztam felette a harisnyát. Ez nagyon erős, nem fog szétnyílni. Még lila szalagom is volt itthon, azzal feldobtam kicsit. A csomó alatt kötöttem meg, hogy ne csússzon le. A csomó fölött meg levágtam a maradék harisnyát. Az eredmény 3 zacskó molyirtó. Mindez egy 30 grammos teából, ami kemény 330 Ft volt, és nagyon hamar kész az egész. Miután úgyis a szekrénybe kerül, talán nem sértődnek meg a ruhák az egyszerű kivitelezés miatt :)

 

Powered by Blogger.hu