A csodálatos gyermeki kreativitás

0
Posztolta: Sora77

2015 szeptember 25 17:04

Címkék:

A kisgyermekek kreativitása határtalan. Nem szükséges nekik drága játék, a legegyszerűbb tárgyakkal is remekül elszórakoznak. Amit mi már funkcionálisan látunk és használunk, azt ők még felfedezendő kihívásnak tekintik. Akinek gyereke van nagyon jól tudja, hogy amíg a konyhában tevékenykedtünk a gyerkőc boldogan rámolt ki néhány darabot a konyhaszekrényből és remekül eljátszott vele. Néhány napja  unokahúgom volt nálunk másfél éves okos, érdeklődő kisfiával. Zsákmányolt 3 csomag papírzsebkendőt és nagyon jól elszórakozott vele. Épített belőle, majd dobálta, hiszen könnyű és remekül repül, jókat kacagott hozzá. Majd felfedezett egy égetett, festett fatálat az asztalon. Először levette, pici ujjával végignézegette a színes bemélyedéseket rajta. Majd megfordította és szájával lefelé a földre tette és ráhajtotta a kis fejét. Látjátok? Még kispárnának sem rossz! Anyukája megkínálta kölesgolyóval, egy párat megevett majd egyet széttaposott és boldogan mutogatta, hogy föl lehetne söpörni. Most még szeret takarítani... Így kapott seprűt és lapátot és boldogan söpörgetett. Persze szívesen megismételte volna de anyukája ezt már ránk való tekintettel sem támogatta. Szóval egy kisgyerek remekül föltalálja magát és nagyon jól el tud játszani, ő a nagy felfedező. És előbb-utóbb itt kezdjük őket elrontani. Nem szabad, ez nem játék, add ide, tedd le, ne játssz vele... kezdjük őket szabályok, viselkedési normák közé szorítani. És ahogy nőnek ez  fokozódik, az oviban rászólnak ha nem úgy viselkedik ahogy szerintük kellene, az iskolában meg csak tovább nő a szabályozás. Egyre jobban vissszaszorítják az egyéniségüket és az általános elvárás irányába terelgetik. A mai iskolarendszer nem támogatja az egyéniségük kibontakozását. Azt hiszem erről a témáról sokat lehetne beszélni, és bizonyára mindenkinek megvannak a tapasztalatai, amelyek ritkán pozitívak...

Ha belegyalogolnak a lelkivilágodba

0
Posztolta: Sora77

2015 szeptember 23 17:25

Címkék:

Akárki, akárhol, akármiért is teszi az bizony nagyon rosszul esik. Különösen akkor, ha nem érted miért pont  veled teszik? Előkerült régi hobbim és ismét fotózom. Továbbra is olcsó kompakt géppel, amatőr szinten, de lelkesen. Több fotós oldalra is bejelentkeztem és ha sikerül odaillő és szerintem jó minőségű képet készítenem fölteszem. Na itt kezdődött a galiba. A magyar oldalak úgy épülnek föl, hogy fölteszed a képet, kedvelésket vagy kritikákat kapsz rá. Ez rendben is van, kaptam is néhány jogos lehúzást. A nemzetközi oldalakon ilyet nem tapasztaltam, vagy tetszik a képed és lájkolják vagy nem. Sok kép alig kap néhányat, ez már mutatja tetszési indexet. Föltettem egy újabb képet és rögtön rámírt valaki - angolul ugye -, hogy ezen mit is kell nézni? És rögtön csatlakozott hozzá még két ember. Utánuk néztem, nem is láttam tőlük fotókat publikálva, sem hozzászólást vagy lájkot mások képénél. Most akkor mi van? Miért szórakoznak velem? Valamit írtam vissza és továbbléptem ezen. A következő képemre megint ráugrott, pedig az egyértelműbb volt. Most megint mi van? Ennél a képnél már egy kedves angol hölgy - szakmáját tekintve  fotós - is belépett a beszélgetésbe és ő sem értette mit akar itt a beszólós ember és miért használ ilyen durva hangnemet. Addig veszekedtek, hogy végül az admin állította le a vitát. Nagyon pocsékul éreztem magam, tudom, hogy azon az oldalon sok profi fotós tesz fel képet, de akad azért bőven az én kategóriámba tartozó amatőr is. Végül néhány nap fortyogás után kicsit összeszedtem magam és azt remélem azóta kicsit érdekesebb képeket sikerült csinálni. A vicc az, hogy ezekre kevesebb lájkot kaptam, mint arra az ominózus kettőre... Na persze mindenből tanul az ember, csak az nem mindegy milyen úton jut odáig. Szóval nem adom föl! Jó fényeket!

Vasárnapi rántott csirke gluténmentesen

0
Posztolta: Sora77

2015 szeptember 13 13:18

Címkék:

Nem vagyok olyan szinten gluténérzékeny mint sokan, akiknél súlyos tüneteket okoz a legkisebb mennyiség is. De arra hosszabb idő idő után rá kellett jönnöm, hogy nekem is jobb kerülni. Egy hagyományos fasírt vagy este egy zsömle elfogyasztása után reggelre beduzzadnak a kézizületeim és fájnak. Nem túl gyorsan jöttem rá az összefüggésre, de szerencsére sikerült, a tapasztalatok alapján. Ha eszem valami lisztes dolgot nálam nem történik nagy tragédia, de a szervezetem rögtön jelzi, hogy ezt bizony nem kellett volna. Az elmúlt félév elég stresszes volt, így sikerült elkövetnem azt a hibát, hogy először csak néha egy sütit ettem meg, utána egyre több lisztes dolgot vettem, finom pékárut reggelire és nem is kevésszer. Meg is lett az eredménye. Az orvos nem mondta, mert nem is tudhatta, de nekem meggyőződésem, hogy ennek ittam meg a levét. Először egyre inkább beduzzadt a bokám délutánra, után szépen terjedő bőrgyulladás örvendeztetett meg. Fájt, viszketett, és egyre rosszabb lett a közérzetem. Végre eljutottam orvoshoz, aki hűsítő és gyulladáscsökkentő kenőcs mellett penicillin kúrára is fogott. Ennek hála a gyulladás elmúlt, de az összes izom nagyon fájt a lábamban a másfajta megerőltetéstől. Szerencsére  egy remek kezű masszőr, Erika olyan jól megdolgozta, hogy másnap már fél napot képes voltam talpon maradni. Előtte egy rövid utcai séta a bevásárlás miatt, és már fogcsikorgatva értem haza. Na akkor térjünk rá a csirkére! Korábban megcsináltam a hagyományos rántott csirkét és leszedtem a bundáját, mára viszont én is azt eszem. A panír rizsliszt-tojás-rizsliszt. Kevésbé piros mint a prézlis bunda de van olyan finom, ma már az egész család ilyet eszik. Még a zsiradékot sem szívja annyira magába ez a bunda. A rántás is rizsliszttel készül, a habarás is, teljesen megszokta már mindenki. Kezdek sütikkel is próbálkozni. Van olyan ismerősöm, aki szintén maga jött rá, hogy nem tesz jót neki a lisztfogyasztás, kicsit utána nézett néhány tünetének és azok leginkább erre utaltak.

Néhány tünet, ami felnőttkorban erre utalhat:

- fáradékonyság, levertség

- depresszió, lehangoltság, allergia

- fejfájás, migrén, hasi görcsök

- immungyengeség, bőrproblémak

Ez tényleg csak néhány kiragadott példa, inkább csak figyelemfelkeltés. Nem vagyok orvos, tehát csak saját tapasztalásaimat oszthattam meg. De soha nem lehet tudni, nem pont ez a kis írás segít valakinek rájönni, hogy esetleg ilyen irányban is keresheti problémáinak okát.

Ingyenes állapotfelmérésen voltam!

1
Posztolta: Sora77

2015 szeptember 6 18:45

Címkék:

Már többször hívtak telefonon egy egyészségügyi központból, ingyenes állapotfelmérésre. Mivel csak munkaidőben lehetett menni, erre való hivatkozással ráztam le őket. De kitartóak voltak, hívtak újra és újra. Mikor legutoljára tették már éppen ráértem elmenni, közel is vannak hozzám, a Blaha Lujza térnél. Így beadtam derekam, próbáljuk ki, üsse kő! Határozottan állították, hogy tényleg ingyenes, semmi termékbemutató, az eredményt kinyomtatva megkapom. Mikor megérkeztem kicsit zűrzavar volt a fogadásnál, jöttünk elég sokan arra az időpontra, egy kicsit elkezdtem aggódni. De rövidesen előkerült egy hölgy, aki minden előjegyzettet regisztrált, és pár perc után megkeresett bennünket a vizsgálatot végző kolléga. Keresett egy szabad vizsgáló kuckót, ahol elvégezhette a vizsgálatot. Ezt a készüléket már ismerem - a nevét meg nem mondom -, már jártam természetgyógyásznál, aki szintén ilyennel vizsgál. Ezt biztató előjelnek tekintettem. Végigment a vizsgálat és kinyomtatta az eredményt. Ezután átmentünk egy "üres" szobába, ahol a kiértékelés történt. Az eredmény hasonló volt, mint korábban. Ekkor kezdődött a dolog "érdekes" része. A vizsgálatot végző először igyekezett egy személyes kontaktust kialakítani, mesélt magáról, utána cserébe kérdezett engem is, és persze - mivel korban közelebb állt hozzám - egy kis bókolást is bevetett. Ezután elkezdte részletezni a vizsgálat eredményeit és ezzel együtt finoman de határozottan kiélezni a rám leselkedő egészségügyi veszedelmeket. Erre már kezdtem hegyezni a fülem, mi sül ki ebből. Nem is csalódtam. Nemsokára kiement és visszajött egy csodálatos csuklóra helyezhető lézeres készülékkel, aminek a rendszeres használata megelőzheti ill. meggyógyíthatja a fenálló problémákat. Miután látszólag meggyőzött a készülék hasznosságáról és fontosságáról rátért a lényegre, az árra. Ecsetelte a korszerűségét, innovatív jellegét stb... és leírt egy olyan számot, hogy csendben dobtam egy hátast. 490.000 Ft... ennyire durva összegre nem számítottam. De jött a folytatás: csak ma, csak most az első alkalommal, ha készpénzért megveszem akkor - itt látszólag szorgos számolásba kezdett - mindössze 250.000 Ft. Én továbbra is mosolyogtam és sajnálkoztam, hogy ezt bizony nem engedhetem meg magamnak. Akkor előállt még egy variációval: megvehetem részletre is, akkkor kicsit többe kerül, de havi 15.000 Ft-ot kell csak fizetnem. Továbbra is kitartóan ráztam a fejem, erre kezdett róla leolvadni a nyájasság és a mosoly. Kivételesen még 3 napig meggondolhatom magam, ami nem szokás de csak nekem... ha megveszem fél évig ingyen kontroll is jár hozzá. Megadta a nevét, telefonszámát, hogy hívjam, ha döntöttem. Megköszöntem és elköszöntem, érezhetően kevésbé barátságos volt. Itthon rákerestem a neten a készülékre, sajnos az ottanit nem tudtam bevizsgálni milyen gyártmány, de könnyen lehet, hogy az is kínai. A neten leginkább csak olyat találtam, már 60 dollárért is! És a kommentelők dicsérték, hogy hosszabb idejű használat után sokat javult az állapotuk. Talán a legdrágább amit egy keresés alatt találtam az 350 dollár volt. Tehát az sincs százezer forint. Köszi.... Na de a vizsgálat tényleg ingyen volt, az eredményt megkaptam, ja és még ajándékot is, valami ismeretlen hűsítő balzsamot - talán szlovák termék, rákerestem nem találtam róla semmit. Viszont 35 EUR ár van ráragasztva. Ha valaki szeretné írjon, megkaphatja!

Powered by Blogger.hu