(Nem) mese a négytalálatról

0
Posztolta: Sora77

2015 április 30 15:06

Címkék:

Találkoztatok már olyan emberrel aki nagyobb összeget nyert a lottón? Én igen. A kép csak illusztráció, ettől jóval korábban történt, 1985. februárjában. Emberem rendszerszervezőként dolgozott, éppen ügyfélnél volt kint, amikor húzták a lottószámokat. Akkor még hétközben délelőtt a rádió közvetítette a számhúzást. Amikor beért a munkahelyére felhívta kolléganőjét aki mindig figyelte a sorsolást, hogy megkérdezze a számokat. A lány elkezdte sorolni. A negyedik után örömmel felkiáltott: van egy hármasom! Utána hallotta az utolsó számot és megállt benne a levegő és nem is tudott és nem is akart megszólalni. Négy találata lett. Letette a telefont és magába roskadt örömében. Akkor még azon is múlt a nyeremény összege, hogy van-e öttalálatos, mert ha nincsen annak az összegét a négyesek között osztották szét. Csak legalább ötvenezer forintot nyerjek! - fohászkodott. Akkor a bruttó fizetése 6.500 Ft volt. Amikor bemondták a hírekben a nyereményeket  megnyugodott, több mint 65.000 volt a nyereménye! Azon a héten éppen volt öttalálatos is és négyesekből sem kevés, 135 db. De a vágya teljesült, így nagyon boldog volt. Azért még izgult kicsit vasárnapig, akkor került bele a napilapokba a nyertes szelvények száma. Addigra már kívülről fújta. Izgatottan nyitotta ki az újságot és végre megnyugodhatott, mert benne volt az ő szelvénye is. Ekkor már elmondta a családjának is, addig titokban tartotta -nem volt könnyű! Következő héten bement az OTP-be benyújtani igényét a nyereményre. Az ügyintéző - egy fiatal fiú - nagy szemeket meresztett, még ő sem találkozott nyertes lottózóval. Egy-két hét elteltével lehetett fölvenni a pénzt. Az összeg nagyrészt befektetésre került bölcs és megbízható módon. Pár év  elteltével költöttem csak el, szekrénysor formájában áll most itt a szobámban.

Szép napot!

0
Posztolta: Sora77

2015 április 28 10:29

Címkék:

 

Nagy divatját éli a "Szép napot!". Engem a legtöbb esetben kifejezetten zavar, ha ezt mondják vagy írják. Nekem a szép nap azt jelenti, hogy kimegyek a természetbe, körülvesz a tavasz rengeteg zöldje, a virágok színpompája, a madarak éneke. Gyönyörködhetek a kék égben, a felhők sokféleségében, arcomat melegíti a nap sugara. Amikor reggel a munkahelyi liftből kiszállva így köszönnek el tőlem azt gondolják hawaiozni megyek? Teszem a dolgom, végig csinálom a napot ami lehet átlagos vagy éppen nagyon pörgős és fárasztó. Utána hazamegyek és jön a második műszak. Jó, hogy van munkahelyem és családom de ettől még csak egy szokott napot éltem meg. Már hivatalos levelek végére is sokszor odabiggyesztik, bőven megelégednék a szokásos "üdvözlettel". Ha mondjuk arról értesítenének, hogy megnyertem álmaim külföldi útját na ott szívesen olvasnám. Így én maradok a hagyományos üdvözléseknél, nem követem a divatot.

Üdvözlettel:

praktikus nő

Kívánok mindenkinek nagyon sok szép napot!

Bőrbarátság

0
Posztolta: Sora77

2015 április 27 20:53

Címkék:

Olykor ha van időm és hangulatom kicsit alaposabban körbenézek a drogériákban, mit is kellene megvenni, mi tartalmazza a legkevesebb káros anyagot a bőrünknek, ruháinknak. Ez nem kis feladat, mert olyan apró betűkkel vannak föltüntetve az összetevők, hogy legfeljebb egy jó nagyító segítségével lehet kibogarászni. Az egyik üzletlánc szerelt nagyítót a bevásárló kocsijára, de sajnos pont náluk elég magasak az árak, pl. egy sima púder 399 Ft, egy másik hálózat 299-ért adja. Így marad az olvasható információk alapján a döntés. Ha valamire rá van írva, hogy Ökotest vagy egy samponra mi nincsen benne - szilikon, parabeen - csak remélni tudom, hogy kevésbé ártalmasak. Az agyonreklámozott bőrvédő szappan ha sok víz éri szépen rétegesen szétválik, nem gondolom, hogy ez a minőség az igazi. Nagyon sok terméket megveszünk mert megismertették velünk a reklámokban, ezért is drágák, meg kell fizetnünk a reklámok költségeit is. Sokszor választom az egyes üzletláncok saját márkás noname termékeit, ezek sokszor nemcsak hasonlók mint az ismertek de akár jobbak is és jóval olcsóbbak. A szappan egy elég kényes darab, én szívesebben használom, mint a tusfürdőt, ezt érzem, hogy le tudom mosni a bőrömről. Keresem a természetes alapanyagokból készülteket. Lehet kapni nagyon kiváló minőségű és már jó hírnévre szert tett szappant is, ezek sajnos elég húzós árban vannak, leginkább valamilyen alkalomra szoktam venni vagy kérni. Sok természetes olajat javasolnak bőrápolásra, ezek közül többet kipróbáltam és tényleg finomabb és simább bőrt eredményeznek. Egyik kedvencem a kókusz zsír, arcra és testápolásra egyaránt kiváló csak óvatosnak kell  lenni a felvitt mennyiséggel, hogy be tudja szívni a bőrünk és ne kenjük össze a ruhánkat, ágyneműnket.

Úgy gondolom egy kis körültekintéssel meg az  interneten keresgéléssel meg lehet találni és venni a bőrünkre jó hatású és kevéssé ártalmas termékeket.

 

Hibáim

0
Posztolta: Sora77

2015 április 25 23:09

Címkék:

Hibái mindenkinek vannak. Szerencsére. Ha tele lenne a világ tökéletes emberekkel az maga lenne az unalom. Nekem is van bőven, így kell engem elfogadni, lehet szeretni, lehet nem kedvelni, lehetek közömbös másoknak. Amikor valaki jószándékkal felhívja a figyelmemet egyik-másik hibámra azt meghallgatom, megrágom magamban  és próbálok változtatni rajta. Sokszor beleesem én is abba, hogy valakit a hibáin keresztül ítélek meg, csak azt látom és nem próbálom megkeresni benne a jó tulajdonságait.

Na de térjünk rá a saját hibáimra. Ne reménykedjetek, hogy teljes tényfeltárást kaptok, úgyis jobban ismeritek őket mint én magam. Gyerekkoromban sokszor észrevételeztem magamban szüleim hibát - akkor még nem volt szokás ezt megbeszélni. Így amikor megszületett a gyermekem, elhatároztam nem fogom azokat én is elkövetni. Ez többé kevésbé sikerült is. DE! Helyettük létrehoztam a sajátjaimat... Sokáig én sem voltam hajlandó ezeket észrevenni, de szerencsére egy bölcs gyermekkel áldott meg a sors, aki nagy szeretettel és tapintattal próbált rávezetni ezekre vagy mikorra már felnőtt beszélgetések során igyekezett jó útra terelni. Ezért nagyon hálás vagyok neki, mert az én életemet is könnyebbé és kiegyensúlyozottabbá tette.

Egy zene ami most erről jutott eszembe: Republic

Édesanyám

1
Posztolta: Sora77

2015 április 22 18:39

Címkék:

Még nincsen anyák napja, de egy édesanyáról írni nem is kell külön alkalom.

A korát nem árulhatom el mert nem lenne illendő de amúgy sem hinnétek el.

Az élet úgy hozta, hogy születésem óta együtt lakunk, sokszor gondoljuk, érezzük ugyanazt akár az ikrek.

Ma sokszor említik az otthon élő fiatalokat, hogy a "Mama hotelben" laknak. Ilyen régen föl sem merült, teljesen természetes dolog volt. Együtt maradni anyagi könnyebbség is másrészt az otthoni munkák is jobban megoszlanak. Egyedül maradt nyugdíjas mamának fenntartani a lakást és rendesen enni szinte ki is meríti a keretét - még jó, ha elég ezekre a nyugdíj. Dolgozó nőként ellátni a családod, háztartást, főzni - mosni - vásárolni - takarítani -, nem kis feladat munka mellett. Milyen nagy segítség ebben egy édesanya! Ezt nagyon meg kell becsülni. Természetesen vannak konfliktusok, néha veszekedések, szócsaták. Ezek akkor is lennének ha nem együtt laknánk. Viszont milyen jó tudni valaki biztosan otthon van ha hazaérek, van este kivel tévézni, mert a férjem egészen mást szeret nézni. Van kivel beszélgetni, mert a gyerek a számítógépén csetel. Jó megfogni a kezét, érezni a szeretetét. Jó hallani a hangját, amikor csilingel tudom jól érzi magát. Ha fátyolos és rekedtes akkor nincs jól. Ilyenkor próbálok erőt adni neki.

Mindig vannak tervei amit szeretne megvalósítani, ezek viszik, hajtják tovább és tudja azt is, hogy szükség van rá.

Tudom ezek csak morzsák róla, egy életet nem lehet röviden megosztani másokkal, még talán hosszasabban sem. De azt tudom, hogy sosem bántam meg, hogy együtt maradtunk.

Kacsavacsora

0
Posztolta: Sora77

2015 április 19 10:05

Címkék:

Kacsacombot már többször sütöttem és jól sikerült. Jó ideig mellőztük, mert előttünk volt a vidéken készült mennyei de jó szárazra sült pecsenye. Még a máját is képesek voltak elrontani. Így alaposan utánajártam, hogy is kellene omlós puha combot készíteni, na ez szerencsére már elsőre sikerült is.

Szemeztem egy ideje a mellével azzal is kellene próbálkozni, hát most rászántam magam. Vettem 2 db-ot, az bizony 2 kg lett. Kicsit húzós az ára, de mondom egyszer élünk és néha kell egy kis kilengés is. A bátorságot végül is a tv séf verseny műsora adta. Egyik adásban a sztárséf megmutatta a versenyzőknek, hogyan kell rosé kacsasültet készíteni. Az egyik fontos eleme a háj beirdalása, épp csak a húsig. Utána a zsíros részt kezdte sütni és a saját zsírjában sütötte tovább a húsos oldalt is. Fűszer csak só meg kicsi friss őrölt bors. Na egy kisebb darabot beáldoztam és kipróbáltam a rosé sültet, a végeredmény jóízű volt de nem elég omlós. Nyilván nem is csináltam tökéletesen, de arra jó volt, hogy inkább a szokásos módon készítsem el. A beirdalás és fűszerezés után teflon serpenyőbe raktam - ebben tud szépen pirulni. Amikor már jó sok zsír kisült belőle és megpirosodott átfordítottam a húsos oldalára és így sütöttem tovább. Ezután lefödtem és készre, puha omlósra készítettem. Az egész úgy 2 órát tartott. Meg kell hogy mondjam a 2kg hús alig fért el a serpenyőben, mire készen lett meg  kerestem benne... Kiszedtem a húsokat egy tányérra, a zsírt leszűrtem, elmostam a serpenyőt. Utána visszaraktam a bőrös felével és zsír nélkül magában ropogósra pirítottam.

Krumplipürével és sok friss salátával tálaltam. Mindenkinek ízlett, meglett a sikerélmény!

 

Nagymosás

0
Posztolta: Sora77

2015 április 17 17:27

Címkék:

Ma már a dolgozó nőnél természetes dolog, hogy összeszedi az egy mosásba tehető ruhákat, berakja az automata mosógépbe, a mosóporral - öblítővel - színfogó kendővel vagy amit még gondol - beállítja a programot és elindítja a mosást. Még szoktam is viccelődni, hogy igazán nem szép, hogy nem tereget föl a gép. Nálunk szerencsére a fürdőszoba magas, nagy fregoli van benne, elfér egy mosásnyi ruha rajta. Kicsit kiáll a karom mire felteregetek mindent de hát ez legyen a legnagyobb bajom. Illetve ha nagyon nehéz  megkérem a párom, hogy cimbálja föl a fregolit. Egyszer annyira megpakoltam  ruhákkal, hogy majdnem kifogott rajtam és már centiméterenként küzdöttem föl, azóta óvatosabb vagyok és inkább segítséget kérek.

Gyermekkoromban ez még nagyon nem így működött. Volt a házban a földszinten egy mosókonyha, oda mentek le az asszonyok elvégezni a nagymosást. Jó erőben kellett lenniük ahhoz, hogy a tiszta ruhát alaposan kicsavarják kézzel. Utána elkérték a padláskulcsot a házfelügyelőtől, irány a kosár ruhával teregetni. Nagyon szerettem fölmenni a padlásra, az egy különleges élmény volt mindig. A fagerendákon kellett egyensúlyozni amíg elértük a kifeszített teregető köteleket. Sokat még nem bírtam segíteni, legfeljebb a kisebb darabokat adogattam. Ki lehetett látni a padlás ablakán a másik házra vagy az égre, ahogy besütött a nap csillogott a finom por a fényben. A teregetés után már a gyereké volt a padláskulcs visszavitelének az öröme. Jó nagy kulcs volt, élmény a rövid ideig tartó birtoklása is.

Még alsó osztályba jártam, mikor megvettük az első mosógépünket, ez akkor már nagy segítséget jelentett. Az öblögetés és kézi csavarás még jó ideig megmaradt és persze a padlás is a teregetéshez.

Amikor a mostani lakásba költöztünk itt már megvolt a nagy fregoli, vettünk nemsokára centrifugát is. Egy darabig még az ágyneműt itt is azért a padlásra hordtuk száradni, de idővel már nem takarították rendesen és az is a fregolira került, kevesebbet mostunk egyszerre. Szerencsére a fürdőszobában már akkor is gáz falifűtő volt amikor a szobákban még fafűtéses kályhákhoz lehetett bújni a hideg napokban, így jobban száradt a ruha télen is.

Beköltözött végül   Hajdú Energomat a fürdőszobába és több mint húsz évig híven szolgált bennünket. Szerettem, szépen mosott, jól variálható programjai voltak. Kiszolgálta az idejét rendesen. Igaz néha a vastag gumiszőnyeg alátétről is elugrált amikor centrizett, úgy húzgáltuk a helyére a fürdőszoba közepéről. Idővel egy ügyes szerelő nehezéket tett valahová és onnantól csak oldalra tudott kilengeni. Kicsit sajnáltam, amikor meg kellett tőle válni.

Mostanra megszoktam az új gépet is, bár hiányzik róla a rövid időre állítható centrifugálás, csak a fordulatszámot lehet csökkenteni, így gyűröttebbek a finomabb ruhák.  Nem jöttem még rá, hogy  bizonyos elemeit le lehet-e valahogy szedni, hogy megtisztítsam a mosószer maradéktól, ez a közeljövő feladata.

Szóval könnyebb az életünk ami a mosást illeti. De igazán nem szép, hogy nem tereget föl!

Hős apa

1
Posztolta: Sora77

2015 április 13 18:27

Címkék:

Egyszerű mindennapi apa, nem nagy hőstettek végrehajtója.

Mikor vártuk gyerekünket aggódva kérdezte: ugye nem kell lábujjhegyen közlekedni a szobában ha megszületik? - Persze, hogy nem, válaszoltam mosolyogva. - Amúgy sem lett volna sok értelme, már akkor is nagyon recsegett a régi parkettánk, azóta meg csak rosszabb lett.

Nemsokára megszületett a kicsinyünk, egyszer Apa látogatási időn kívül jött be, éppen nálunk voltak a babák. Ezt látván mit tett? A köves kórterembe a gumitalpú cipőjében lábujjhegyen óvakodott be ... imádtam.

Itthon sokáig dajkálta altatás előtt a kicsit, sok tejbegríz landolt a ruháján :). Már beszélt is a lányunk,  közölte vele este: apa cipel! És cipelte, míg el nem aludt a vállán.

Egyszer amikor kimentünk a Városligetbe, az avart rugdosva sikerült egy jó nagy kutyagumiban landolnia a gyerkőcnek. Cipő le, gyorsan beszálltunk az autóba és jöttünk haza. Itthon Apa a finom vasárnapi ebéd előtt kivonult egy vödör vízzel és a kiscipővel a folyosóra és szépen tisztára sikálta.

Sok ilyen kis történet gyűlt az évek során.

Mostanában anyukám egy ideig kórházban volt, így amikor Apa hazért a munkából - mivel korán kezd ő az első itthon - szépen elmosogatott minden nap, rendes konyha várt haza. Utána jókat nevettünk, mert sok edény "új helyen" landolt, így kis bujócskázás után sikerült némelyiket megtalálni a szekrényben.

Vasárnap rakott krumplit készültem csinálni, de előző hetekben már nagyon rossz volt a gázsütő, kicsi lángon égett és sokszor elaludt. Párom mindíg mondja ő nem nyúl gázkészülékhez mert nem ért hozzá. Ezután szombat délután kiporszívózta a sütőt, kivette és kitisztította a gázfúvókát. Másnap majdnem megégett az ebéd, mert a megszokott egy óra helyett fél óra alatt megsült.

Ilyen a mi hétköznapi hős Apánk...

Nosztalgia zenék - kezdődhetne a házibuli

0
Posztolta: Sora77

2015 április 12 07:05

Címkék:

Néhány szép és számomra kedves régi dalt gyűjtöttem össze, hallgassátok örömmel. Nem mindegyik felvétel jó minőségű de inkább az erdeti verziókat igyekeztem megkeresni. Akár kezdődhetne is a házibuli!

1. Love is Blue Paul Mauriat

2. The Beatles - Girl

3. Elton John - Crocodile Rock

4. Köss egy sárga szalagot a tölgyfára

5. A halványnál is fehérebb árnyalat - Procol Harum

6. Wonderland - Moscow

7. The Hollies- Sorry Suzanne

8. Elvis Presly - Sírás a kápolnában

 

Legyen Nektek is csodaszép napotok!

Mindentudó

0
Posztolta: Sora77

2015 április 9 20:53

Címkék:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy ember, aki minden kérdésre tudta a választ. Csak úgy hívták őt az emberek, a Mindentudó. Bárki bármilyen kérdést feltehetett neki, megadta a helyes választ. De volt ennek egy nagyon kemény kitétele: mindenki csak egyetlen egyszer, egy kérdéssel fordulhatott hozzá, többször nem segített senkinek. Így mindenki nagyon meggondolta, mikor és milyen horderejű ügyben keresse meg. Legtöbben életük sorsfordító kérdésével keresték meg, hogy válasza segítségével jó irányba haladjon az életük. Akadtak persze olyanok is, akik elherdálták ezt a kincset és olyan apróságra pazarolták, amit maguk is kitalálhattak volna ha egy kicsit is elkezdenek gondolkodni. Mások nagyon sokáig halasztották, hogy megkeressék, míg végül már el is késtek, mert csak az utolsó nagy kérdést tudták volna feltenni, amire mindenki kérdés nélkül is megkapja a választ.

Egyszer a Mindentudó elé állt valaki és azt kérdezte tőle: miért csak egy kérdésre válaszolsz? A Mindentudó picit megvonta a vállát majd így felelt: csak.

Gondolom már ki is találtátok, ki volt a kérdező. A NŐ. Aki egyet kérdezett, de azóta is számtalanszor használni tudja a választ.

Ti mit kérdeznétek a Mindentudótól?

 

Powered by Blogger.hu